8.Fejezet

Először néhány fontos dolgot szeretnék közölni a bloggal kapcsolatban. Jövő héten cserkész táborba megyek, ezért addig nem lesznek új fejezetek.Emiatt is van az, hogy a héten sűrűbben érkeztek/érkeznek a részek. Aztán, úgy terveztem, hogy a 10. fejezet körül kap fontos szerepet a metró. Egyenlőre erről nem árulok el többet.:) Ennyi lett volna a közlendőm. A mostani fejezethez ismét Yvonne (figyelem, reklám: ő csinálta ezt a fantasztikusan szép dizájnt és nagyon jó blogger) zenéjét választottam. Ez a zene inkább a fejezet elejéhez passzol. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!:)

8.Fejezet
Öltöny van rajtam. Körülöttem mindenki feketében. Hol vagyok? Öreg fák árnyékában állunk. Látom Mesit, a barátja vállára borulni. Sír. Apa is itt van, öltönyben. Beborult az ég. Sötét felhők, fúj a szél. Hol van anya? Nem látom sehol. Mindenki itt van a családból. Szomorú arcok mindenhol. A kutyám póráza a kezemben. Helyes kis fekete masni díszeleg Bodza nyakán. Ő az egyetlen, aki boldog,vidáman csóválja a farkát és liheg. Nem hiszem, hogy tudja mi történik. Igazság szerint én sem értem. Ahogy jobban megnézem a környezetem, egy kicsi kápolnát látok. Mindenütt sírkövek. Most látom csak, hogy egy nagy gödör mellett állunk. Pont belefér egy koporsó. Azt hiszem temetésen vagyok. Egy pap áll díszes ruhában a gödör előtt. Megszólal egy csengő és mindenki a kápolna felé fordítja a fejét. Még nem tudom kit temetnek. A sírok közt néhány férfi egy koporsót cipel. Felénk közelednek. Azt hiszem nemsokára megtudom, kit is temetnek. Sok megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben. Először is, ki a hulla? Aztán, miért vagyok itt? És amúgy hol van anya? Lassú, gyászos léptekkel közelednek. Néhány falevél lehull a fáról. Nincs is ősz! Május van. Érdekes. Nagy cseppekben kezd esni az eső. Lassan, mindenki kinyitja az egyhangú, fekete esernyőjét. Én is szétnyitom a sárga esernyőmet. Mit keresek én itt? Elém érnek a koporsóval. Szép csokrokkal van díszítve. Most veszem észre a nevet a koporsón. Anya. Ezért nincs itt. Minden eszembe jut. Panna, a kés, az én hibám. Miattam van. Nekem kellet volna meghalnom. Kínzó fájdalom marja a szívemet. Kiszalad egy kósza könnycsepp a szememből. Esik az eső. Az ég is sír. "Szeretlek", visszhangzik az utolsó, nekem címzett szava. Ez nem történhet meg velem. Nem velem. Legszívesebben rohannék. Menekülnék, minden elől. Gyenge vagyok és sebezhető. Oda a hírnevem. De ez most kit érdekel. Mi lesz velünk?. Hogy történhetett ez? Miért. Nem bírom. Elkezdek rohanni, kutyámmal együtt. Csak futok és futok a véget nem érő sírözönben. Hol a kijárat. Egyáltalán hol vagyok. Távolodok mindentől. Megállok egy fa alatt. Visszanézek. Mindenki ugyanúgy áll, mint egy szobor, de hirtelen követni kezdenek. Mindannyian. Próbálok tovább menni, de nem megy. Odaragadt a lábam. Egyre közelebb érnek. Valamit mondanak. Kezdem tisztán érteni, mit is kántálnak. A te hibád, te tehetsz róla. Neked kellet volna meghalnod. Nem tudom eldönteni, hogy ez most a valóság e.  Nem mozdulok. Nem tudok. A földre zuhanok, mint egy élettelen fabáb. Behunyom a szemem. A kutyám nyalogatja az arcom. Kinyitom a szemem. A nappalinkban vagyok. Nincs rajtam öltöny. A kanapén fekszem és Bodza vidáman nyal képen újra és újra. Álom volt. Csak egy rossz álom. Remélem. Mesi közeledik felém mosolyogva, kezében két gőzölgő bögrével. Azt hiszem kakaó van nála. Felülök és leül mellém. Felém nyújtja a tehenes bögrét és belekortyolok. Kakaó, fahéjas. A kedvencem. 
-Mi történt anyával?Hol van?-kérdem aggódva.
-Nyugi. Este megműtötték és már jól van. Nem volt komoly. Egy hét és itthon lesz. Apa bent van nála.-mondja megnyugtatás ként.-Egyébként mit álmodtál? Kiabáltál és sírtál álmodban.
-Anya temetését-kínos csend követi válaszomat. Néhány perc után bájos nővérkém ismét mosolyog, majd így szól:
-Keresett a csajod.
-Melyik?-kérdezem, önelégült vigyorral. Újra itt a régi én.
-Többen is. Valami Laura, meg Eszter, aztán Adri...-sorolja hosszan.- Mindenki értesült az őrült csaj esetéről, így most te vagy a "szegény fiú, akit megakartak ölni, ezért meg kell vigasztalni"-Ez az. A hírnevem nemhogy tönkrement, hanem még nagyobb lett. Hála Pannácskának. Még mindig nem tudom pontosan miért csinálta, de majd kiderül. Azt hiszem, most már minden rendben van. Azt nem értem, hogy Mesi miért nem kérdezősködik.-Ugye tudod, hogy ha nem az öcsém lennél, akkor utálnálak.-folytatja, látva elégedett mosolyomat.Néhány perc csendben gondolkodás után így szól:
-Hogy komolyra fordítsuk a szót, néhány rendőr szeretne beszélni veled.-ahha, számítottam erre.-Már itt is vannak.-azzal feláll, kimegy és pár perc elteltével két rendőr kíséretében tér vissza. Helyet foglalnak a két fotelben. Azt hiszem, hogy egy hosszú, unalmas beszélgetés vár most rám...