14.Fejezet

Nagyon sajnálom, hogy nem írtam, túl sok dolgom van.:( 
Szóval a rendszer kész van és életbe lép, mostantól minden szerdán és pénteken lesz új fejezet, ha viszont van időm írni, akkor máskor is jöhet még, de ez a kettő biztos. Ez a fejezet nagyon rövid lett, sorry. A zene csak úgy jött, ez jutott eszembe.Na ne is húzzuk tovább, itt van a zene és a fejezet! Jó olvasást!:)

14.Fejezet
Június van. Vége az iskolának. Megváltoztam, ahogy minden más is. Nem tudom kiverni őt azóta sem a fejemből. Állandóan rá gondolok. Még álmomban is. De most itt van a nyár. Remélem csupa jót tartogat számomra és végre elfelejtem. Eltelik egy majd még egy nap. Most nyaralunk. Élvezem a nyarat, de a lelkem mélyén még mindig érzem, hogy nem engedtem el. Repül az idő. Július van. A Balatonnál vagyunk és állandóan fürdünk, biciklizünk. Kezdem elfelejteni. Egyik nap a parton látok egy olyan ruhát, mint az övé, de nem Ő az. Feltörnek a régi érzések. Nem felejtettem el. Eljön az augusztus. Már itthon vagyunk. Elmgyek a haverokkal a vidámparkba. Élvezzük. Sokat hülyülünk és csajozunk. Nem megy olyan jól. Miért nem tudom elfelejteni? Ez a nyár is elszállt. Szeptember 1., a diákok kedvenc napja. A szobámban állok, a tükör előtt. Kedvtelenül kötöm meg a nyakkendőmet. Felveszem a gyászos fekete zakómat. Évnyitóra megyek. Esik. Az idő is siratja a nyarat. Nem volt túl eseménydús a nyaram, de nem akarok visszatérni a hétköznapok mókuskerekébe. Elindulok. Megkaptam a robogómat. Felpattanok és repülök. Mármint száguldok. Nincs sok kedvem ehhez az egészhez, de muszáj. Gyorsan telik az út, mint a nyár. Megérkezem. Leszállok. Lassú, monoton léptekkel haladok az iskola bejárata felé. A portán át az udvarra jutok. 11-es lettem. Ez már kemény év lesz. Nem olyan, mint tavaly. Jövőre érettségi. Össze kell szednem magam. Őt már szinte teljesen elfelejtettem. A nyár segített. Meglátom az osztálytársaimat. Odalépek hozzájuk és a lányok egyből körül vesznek. Fecsegnek a nyarukról. Nem érdekel. Látom az új kilencedikeseket. Szétszóródva ácsorognak, izgalommal a lelkükben. Ismerem ezt az érzést. Emlékszem, mikor mi voltunk így. Mondjuk én nem voltam egyedül, már akkor is körülugráltak. Úgy érzem vissza sírom én még azokat az időket. Reményekkel vagyok tele. Sokat várok az új évtől. Mindjárt öt óra van, kezdődik. Lassan minden osztály a helyére kerül. Mindenki egyhangú feketében és fehérben. Unalmas óra elé nézünk. Nem nagyon érdekel mit mondanak. Gondolatban máshol járok. Lesz egy pár új tanárunk. Elérkezünk ahhoz a részhez, amikor az új kilencedikesek kiállnak és énekelnek valamit. Felhangzik az ének és körbepásztázom az "újoncokat". Ismerősöket, jó csajokat keresek. Ez hihetetlen. Nem lehet igaz, ilyen nincs. Talán mégis a sors? Az éneklők közt ott áll Ő....