3.Fejezet

Bocsánat, hogy ilyen sokára jön az új rész, csak most eléggé el vagyok havazva.:( A héten a helyi menhelyen önkénteskedem és délután pedig lovagolni járok szóval most kevés az időm, hiszen ami szabad időm van,azt alvással töltöm (én is imádok aludni:D).Ez most nem lett olyan izgalmas, inkább vicces. Mivel Máté is Varga Viktort szeretne hallgatni, illik is hozzá a szám és ez a fejezet is vidámabb lett, jöjjön az ő száma: http://www.youtube.com/watch?v=iCo9pVz0gAA
Jó olvasást!:)

3.Fejezet

Sietek. A lábam alatt zörögnek a levelek.A pulcsim teljesen átázott és rám tapadt. Egyre közelebb érek.Már futok és közben az agyam egyre csak azon jár, hogy ne Panna legyen. Nem mintha szeretném a csajt, sőt nem is kedvelem, de azt nem bírnám ki, ha valaki miattam halna meg. Persze ha mégis, akkor sem vallanám be senkinek, hogy bánt a dolog. Az rontaná a hírnevemet. Mikor a fához érek megtorpanok, mert a fák leveleiről egy csomó víz zúdul a nyakamba. Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor meglátom, hogy csak egy  letört faág az, amit én hullának véltem. Hogy az a... Na mindegy. Éjfél van, jelzi a telóm. Hűha! Szerintem még nem tűnt fel, hogy nem vagyok otthon. Holnap suli, nem mintha érdekelne, de most már haza indulok. Sietve veszem az irányt a Margit híd felé. Az eső lassan eláll és már nem villámlik. De vajon a csaj tényleg elszökött otthonról? Nem hinném. Na mindegy. Haza felé tartok. Vagy egy fél órát várok a villamosra (ilyenkor ritkábban járnak), majd metróra szállok. A metrón valami részeg csaj dumál nekem, de nem nagyon figyelek. A metrótól még sétálni kell hazáig, de nem tűnik fel a távolság, az idő gyorsan elrepül. A házhoz érve besurranok az ajtón, felosonok a lépcsőn, el Mesi szobája mellett (fény szűrődik ki, tehát még mindig tanul) és gyorsan be a szobámba. Nem vagyok álmos, nincs kedvem aludni. Inkább felnézek a facebookra, minthogy fetrengjek az ágyamban. Semmi nem történt. Egy kutya eltűnt, valaki lefotózta saját magát, meghívtak valami hülye játékra és...na ne. A szemem megakad egy képen. Meghökkentő amit látok. Pannácska az utánfutóival, a depresszió legkisebb jele nélkül plázázik, röhögcsélve. Na ez az igazán idegesítő. Én felhúzom magam, aggódok, ő meg szórakozik és megszivat. Na ezt velem nem lehet csinálni. Senki nem teheti ezt velem. Ideges vagyok. Nem tudom, hogy felhívjam e, vagy inkább jelenetet rendezzek. Kell valami jó terv, amivelvisszaszivatom. Mi legyen az?! Aha, megvan! Mi az, ami egy facebooklibának a legrosszabb? Ha egy cikis kép kerül fel róla a netre. Van róla egy olyan képem, amikor még kövér volt (igen ő az volt) és bikiniben van, smink nélkül, kócos hajjal. Hogy honnan szereztem én ilyen képet!? Azt jobb ha senki nem tudja. A lényeg az, hogy megvannak a módszereim információ szerzésre. Mivel tuti, hogy még mindig fent van, látni fogja a képet (az ismerőseivel együtt) és holnap ismét őrjöngő jelenetet rendez, amit Gábor felvesz és megy a youtube-ra! Zseni vagyok! És a suliban szerzek mindenkinek egy jó napot! De jól fogok szórakozni. Na akkor keressük meg azt a képet! Aha, meg is van!Kép feltöltése, és kész is! Már csak meg kell jelölnöm rajta! Tadadadam! Fent van és a bosszú elkezdődött. Azt hiszi, hogy velem szórakozhat! Na majd meglátja!Már előre várom! Na akkor most, mint aki jól végezte a dolgát, lezárom a notebookom fedelét, lezuhanyzok és lefekszem aludni. Kényelmesen elnyújtózom az ágyamon, behunyom a szemem, már majdnem alszom és ekkor megzavarja ezt az idilli pillanatot a kutyám, Bodza (ő egy tacskó, két éve kaptam és ő az egyetlen nő, aki elrabolta a szívem) egy képen nyalással. Most nem zavar. Had aludjon mellettem. És elalszom. Másnap reggel nagy nehezen kikászálódok az ágyból (imádok aludni) és levánszorgok a földszintre.
-Jó reggelt!- Mondom egy hatalmas ásítás kíséretével.
-Nem zavar, hogy negyed nyolc van?!-kérdezi anyám bosszankodva.
-Nem-vetem oda lazán, nyugodtan.
-Na azonnal menj fel! Öltözz fel, csinálok szendvicset, majd a suliban reggelizel! Kivételesen elviszlek kocsival a suliba, nem szeretném hogy nagyon elkéss! Nem hiányzik ez év végén!-bosszankodik tovább anyám, miközben én lassan, komótosan felmegyek a lépcsőn.-Na gyerünk, egy kettő!-kiabál fel.
Öt perc múlva a kocsiban ülök, kínos csendben. Valahogy már nem tudok úgy beszélgetni vele, mint régen. Ő elfoglalt, én felnőttem, de ettől még szeretem. Már a sulinál járunk. Gyorsan kidob, én meg kényelmesen besétálok. Csak húsz percet kések. A tanár jól lecsesz, de nem izgat. Néhány uncsi óra után (amit vagy végig aludtam, rajzoltam, hülyültem) az ebédlőben ülök. A fülemben a fülesem, az az ismeretlen rock bömböl a fülemben. Miért nem töröltem még ki? Inkább lenne most kedvem Egy Varga Viktor számhoz, mint ehhez a hörgéshez, de túl lusta vagyok tovább tenni. Inkább a szendvicsemhez fordulok, mikor kivágódik az étkező  ajtaja és Panna lép be rajta üvöltve, utánfutóival. Dejavü....