6.Fejezet

Kicsit fura lett ez a fejezet, de remélem, hogy tetszeni fog. Kiszámíthatatlan lett és mikor elkezdtem írni, még én sem sejtettem, hogy ez lesz a vége.A zenével viszont most eléggé bajban vagyok. A szám hangulata nem egészen passzol ide, viszont a címe igen és sajnos most nem volt jobb ötletem.:( De most jön Taylor Swift (Swiftie vagyok, csak nem nagyon szerettem volna eddig őt behozni a történetbe, mivel a fiúk nem bírják az ő zenéjét)

6.Fejezet
-Nem!-mondja. Most nem egészen értem azt sem, hogy én mit tettem és miért és azt sem, hogy ő miért mondja ezt. De az az érzésem, hogy hamarosan megtudom. Hogy lehettem ilyen hülye? Legszívesebben visszatekerném az időt és el sem jönnék. Mi jöhet még? Kiszámíthatatlan vagyok. Már megbántam mindent. Mit gondolhat most rólam? Elveszíthetem a hírnevem. Miért, miért vagyok ilyen hülye? Már mindegy. Látom, hogy a csaj vigyorog. Nem boldogan, hanem elégedetten és gúnyosan.
-Csak nem hittél el mindent? Szívecském, csak nem hitted, hogy hirtelen romantikus lettem miattad és most már örökké együtt leszünk? Milyen jó színész vagyok, azt hiszem, az leszek!-elégedetten nevetni kezd. Hogy mi? Trükk, csak egy trükk. És én bedőltem. Neeee. Nekem annyi. A hírnevem. Sokat dolgoztam érte. Nem hagyhatom, hogy ez a liba tönkre tegye mindezt. Hülye, hülye, hülye. Teljesen ledöbbentem. Pillanatnyilag csak azt látom megfelelő megoldásnak, ha kinyírom mind hármat. Trükk, trükk hátán és én barom vagyok. Elképedt fejet vágok. Nem tudok megszólalni sem. Milyen hülye is voltam, hogy dőlhettem be?
-És? Most mit akarsz tenni?-jelenleg csak ennyit tudok kinyögni.
-Na szerinted? Tönkreteszlek. Ahogy te tetted velem! Édes a bosszú.Na gyertek lányok, hagyjuk itt ezt a szánalmas seggfejet!-azzal megfordulnak, de előtte még mindhárman lesajnálóan néznek rám. Távolodnak, én pedig teljesen ledermedtem. Nem mintha a csaj miatt lenne. "Tönkreteszlek", visszhangzik sokszor a fejemben. Ott állok, teljesen egyedül a sziget közepén, a szél enyhén fúj. Nem is tudom mihez lenne kedvem. Ha tönkretesz, nincs értelme az életemnek. Ez volt az életcélom, a hírnév. Egy világot építettem magamban, ami erős és legyőzhetetlen. Most mégis veszélybe került. Kattog az agyam, de semmi nem jut az eszembe. Hogyan védhetném ki? Hosszú percek telnek el így, csendben, a gondolataimba merülve. Egy hang ébreszt fel. A telóm jelzi, hogy éjfél van. Talán haza kéne menni. Nincs kedvem, mégis elindulok. A kihalt utcákon nem jár ilyenkor senki, csak néhány részeg társaság. Egy követ rugdosok magam előtt. Nem vagyok szomorú. Nem is tudom leírni, hogy milyen vagyok. Egyszerűen túl sok minden történt ezalatt a néhány nap alatt. Felfoghatatlan. Olyan, mintha csak állnék és elrohanna mellettem az élet. A metróhoz érek. Monoton metrózás vár rám. Össze kell szednem magam. Kicsit megszédültem, de most vissza kell állnia mindennek a régi kerékvágásba. Muszáj. Egy pillanatig sem mutathatom magam gyengének a suliban. Még Gábor előtt sem tudok őszinte lenni. Senki előtt sem. Elég fáradt vagyok. Lassan lecsukódik a szemem,de hisz a metrón vagyok! Nem alhatok el itt! Nem fogok. A bemondó a megálló nevét mondja, ahol le kell szállnom. Lassan felállok. Rajtam kívül csak egy lány van a metrón, aki azt hiszem részeg és úgy 20 éves. A metró megáll, kinyílik az ajtó, lelépek a peronra, majd mozgólépcső. Ahogy kilépek az ajtón, megcsap az a tipikus éjszakai  hideg és beleborzongok. Összehúzom a pulcsim és felrakom a kapucnit. Így sietek végig a pesti éjszakában, az elhagyatott utcákon. Nem tudom, hogy a szüleimnek már feltűnt e a hiányom, nem hiszem, akkor már kerestek volna. Mindegy. Inkább jobbnak látom, ha felmászok a szobámba. Amint látom, nyitva van az ablak. Könnyedén felkapaszkodok az eresz csatornán és már bent is vagyok. Bodza vidáman képen nyal és be is ugrik az ágyamba. Csóválja a farkát és ellenállhatatlanul néz rám, hogy hagy maradjon ott. Hagyom, hiszen az utóbbi napokban eléggé elhanyagoltam. Egy óra körül van.-bezárom az ablakot, így is elég hűvös van már bent. Befekszem az ágyamba és megpróbálok elaludni, nem gondolva semmire. Lehunyom a  szemem és álomba merülök. Alig alszom egy félórát. Felriadok. Bodza az ágyam alatt nyüszít és morog. Az ablak nyitva van, fúj a szél. De én bezártam. Mi a fene van? Felülök és látom, hogy valaki a szekrényemben turkál.
-Ki maga? És mit akar?-kérdem értetlenül és rémülten. Az alak megfordul. A szeme ijesztő, mint egy őrültté, kés van a kezében, közeledik felém, és idióta mosoly van az arcán. Elsőre nem ismerem fel, de mikor az ablakom elé ér a hold megvilágítja az arcát és egyből ráismerek. Azt hiszem, most végem van...